Előszó

Előszó

Sosem voltam az a fajta ember, aki hisz a spiritualitásban. Most mégis azt hiszem tévednem kell. Egy szellemmel találtam szemben magam. De nem féltem. Minden csodálkozásom ellenére meglepően nyugodt voltam. Mindenre számítottam, csak erre nem. Életem legfélelmetesebb eseményét kellene megélnem és mégsem ez történt.

Egy sötétbarna hajú, meglehetősen magas alak állt előttem. Éppen olyan, mint…

Az nem lehet, már épp sikerült elfelejtenem azt a szörnyű, sokkoló napot. Most pedig itt áll előttem Ő! Azok után, hogy a kezeim közt… És teljesen nyugodt vagyok.

- Köszönöm! – mondta selymes hangon, miközben én teljesen elsápadtam.

- Miiit? – dadogtam, de nem az ijedtségtől.

- Azt, hogy meg akartál menteni. Te voltál az egyedüli, aki tett értem valamit. – mondta szomorúan.

- Ez nem így volt. Más is segített volna, csak …- szavaim közbe vágott.

- …csak nem tette. – fejezte be dühösen az általam megkezdett mondatot.

Láttam arcán a csalódottságot, a szomorúságot és a hálát felém. Mindet egyszerre. Pedig nem érdemeltem meg. Nem tudtam neki segíteni…. És ez még most is emészt…